Para-PC

Közhely, hogy az élet ismétli önmagát. A nem messianisztikus szemléletű világban, tehát a világ térben és időben nagyobbik részén a ciklikus világszemlélet az iránymutató. Vagyis ott ez természetes. Ahogy az is, hogy ami keletkezik, az idővel elmúlik. Nincs ebben semmi rendkívüli. És nemcsak az emberek, de az istenek se örökkévalóak. Halandók ők is, noha némelyikükért néha igen kár. Csak a messianisztikus vallások (zsidó, keresztény, iszlám) és az ezekből fakadt evilági utópiák (kommunizmus, liberalizmus) hisznek a végső és örökkévaló megoldásban, a messiás eljövetelében, a mennyországban, a paradicsomban, a kommunizmusban, a történelem végében és egyéb szép új világokban, s más örök egy isteni és evilági igazságokban.

Pusztul, enyészik a faj, ha a hozzátartozó fajvérek megfogynak, gazdaságilag, erkölcsileg lezüllenek: ha a faj más népfaj igájába kerül, ha a fajiság összekuszálódik, átszövődik idegen vonásokkal, amelyek ellenkeznek a faj múltjával, életfeltételeivel, intézményeivel, hivatásával. Az ókori görög és latin fajnak ilyen belső bomlás, szerves rothadás okozta bukását. De megsemmisülhet egy népfaj életerős szerveződés mellett is, pusztán a lebírhatatlan történeti tényezők kedvezőtlen fejlődése folytán. Erre példa a karthagói punok, az itáliai keleti gótok, a mexikói aztékok, a perui inkák pusztulása. Az ilyen végzetes bukás ellen nincs oltalom, de a szerves bomlásnak elébe vághat a faj öntudatos, elszánt élniakarása. Azt, hogy fajunkra mit mér a világháború, ma még nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy néhány évtized óta magyar fajunk, világháború nélkül is, a szerves bomlás tüneteit mutatja.

Dr. Wolfgang Schmidtke 1969-től 1972-ig a pretóriai egyetem virológiai intézetében dolgozott, majd 1972-ben a zürichi egyetemen virológus doktorrá avatták. 1975-től 1978-ig Nigerben tevékenykedett, mint fejlődést elősegítő tudományos munkatárs és onnan kiterjedt utazásokra vállalkozott Burkina Fasóban, a korábbi Felső-Voltában. A nyolcvanas években kétszer átszelte a Szaharát, 1995-ben felderítette Kamerunt, majd tíz évvel később Ugandát.

Dr. David Duke-nak a moszkvai "Európa és Oroszország: Új Perspektívák" c. konferencián megtartott előadása. A tanulmány a fehér faj és Európa múltbéli hibáit és jelenlegi válságos helyzetének okait boncolgatja, miközben összetett programot hirdet Európa megmentésének, és újbóli felemelkedésének elérésére.

A Budaházy ügyében kialakuló vita egy mélyebb konfliktusra világít rá: arra nevezetesen, hogy egyre mélyül a szakadék a nemzeti ellenállás és a Jobbik között. Mert sajnos igaz, amit a "liberális" "véleményformálók" annyiszor elmondanak: a radikális pártok, amennyiben részt vesznek a választásokon és beleilleszkednek az úgynevezett demokrácia kereteibe, akkor maguk is mérsékeltté válnak. (A karikatúra felirata: nép... ...népképviselők)

A kommunizmus bukásával sokan hitték, hogy túl vagyunk a totalitarizmuson, és a szabadság korába léptünk. Ezt az illúziót még olyan hazugságokkal is táplálták, mint az amerikai kormány egyik udvari ideológusának, Francis Fukuyamának a történelem végéről szóló meséje 1989-ből, amit - megfelelve urai újabb igényeinek - manapság ő cáfol a leghangosabban. Nehezen vettük észre Magyarországon is, hogy 1989-90-ben csak a homlokzatot festették át, és az ország lerablásán kívül más jelentős esemény nem történt. „A gondolat valaha vak volt a totalitarizmussal szemben, ma a totalitarizmus vakítja el” - mondja A. Finkielkraut teljes joggal. Amin igazán nem is lehet csodálkozni, hiszen igen régóta csak az egyik totalitarizmus karjaiból esünk a másikba. Lelki szükségletünkké vált hinni mindig valami végső megoldásban, mintha olyan egyáltalán lenne.

"Utálom a lármás antiszemitizmust." Gyakorta halljuk mostanában ezt a szólást, kivált ama front felől, amelynek egyik szárnyán imádkozó nagyurak, a másikon istenkáromló bolsevikok állanak, közben pedig a zsidócsahosok tarka serege rajzik. Mivel fajtánknak végzetes hajlama van minden üres szólam beszajkózására, ez a szólás is egyre nagyobb népszerűségre kezd szert tenni. Ha elejét nem vágjuk, ez a három szócska hamarább fogja leszerelni a "keresztény nemzeti újjászületés" mozgalmát, mint akár a zsidók aknamunkája, akár a saját eredendő gyengesége. Ezért érdemes lesz mögé nézni: mennyit ér, honnan jön, mire törekszik?

Mindig nagyon nehéz egy faj tagja számára megérteni, vagy értelmezni próbálni egy másik faj mentalitását. Gyakran filozofáltam a zsidó elme rejtelmes vonásairól, annak értelmetlenségeiről, sőt többről annál: az a nyilvánvaló tudatlanság, amellyel csalásokat terjesztenek, amit egy árja meg sem próbálna, mert egy-két órai kutatómunka bebizonyítja, hogy ez a hírlapi kacsa lehetetlenség.

Mozgásban van a világ. A válság megingatja az eddigi vak bizalmat a fennálló gazdasági és politikai rendszer iránt, és kétségtelenül megvan az a pozitív hatása, hogy gondolkodásra késztet. Egyre többen lesznek azok, akik felfogják, hogy a politikusok által ajánlott megoldások valójában nem megoldások, és csak a rendszer életben tartását szolgálják. Terjed a gyanú, hogy a krízis csupán egy gigantikus újraelosztó művelet a pénz és a hatalom egyre kevesebbek kezében történő koncentrálására. Ideje lesz tehát mindeddig vitathatatlannak tűnő dogmákat is alávetni a gondolkodás próbájának.

Tony Blair egykori tanácsadója elismerte, amit a szigetországban sokan már régóta sejtettek: az elmúlt évtizedben az Egyesült Királyságba irányuló példátlan méretű tömeges bevándorlásnak "politikai motivációi" voltak. A Munkáspárt a mesterséges bevándoroltatással tudatosan akarta az ország kulturális homogenitását megszüntetni, és a hagyományos brit társadalmat egy multikulturális közeggé változtatni. Ez kétségkívül az évszázad egyik legnagyobb hazaárulása!

A Római Birodalom bukását többek között a saját magukba vetett hit elvesztése okozta. A mai Európa is már rég elvesztette - pontosabban elveszejtették vele - a magába vetett hitét. Lehet gondolkodni az ijesztő történeti párhuzamokon.

Egy ideje a nyugat-európaiaknak már leeshetett a tantusz, hogy a harmadik világbeli (vagy PC-nonkonform kifejezéssel: „színes”) bevándorlás a fehér kontinens számára – enyhén szólva – problematikus, még ha következetesen bagatellizálni próbálták is a hatásait. Ha azonban tényleg a bika szarvánál akarjuk megragadni a dolgot, nyugodtan kimondhatjuk, hogy a probléma lényegét (ez alkalommal is) a vallások okozzák. Gondolkozzunk.

A Wikipédia saját állítása szerint egy semleges, független, objektív és általános lexikon, melyet bárki szerkeszthet. Saját állítása szerint. A cikkek a közzététel után a köz tulajdonává lesznek, és a lexikon a köz hasznát, valamint a tudás rendezett összegyűjtését szolgálja. Valójában azonban a Wikipédia a legkevésbé sem objektív, ennek következtében egy részrehajló, manipulatív, értelemszerűen dezinformációkat közlő oldal, amelyet a tudás egyik forrásaként használnak a laikus internetezők. Ennek oka, hogy a Wikipédiát birtokba vette egy szűk, de tetten érhető kisebbségi szerkesztő réteg, akik gyakorlatilag saját kis diktatúrájukat építették ki azon a honlapon, amit ezrek olvasnak Magyarországon naponta.

Angliában újabb megrendítő erejű frászt kapott a multikulti és a politikai korrektség. Alig két évtizedig tartó és bagatell 10 millió fontot (kb. 4 milliárd forintot) felemésztő, tehát bravúrosnak éppen nem mondható nyomozás után az inkompetencia terén, úgy tűnik, magyar kollégáik babérjaira törő Scotland Yardnak végül sikerült lefülelnie azt az 52 éves istenfélő (ebed Jahve) néger családapát, aki legalább 200 idős korú fehér nő és férfi sérelmére követte el rémtetteit Londonban, megerőszakolva, bántalmazva és kifosztva áldozatait.

Az elmúlt húsz év szellemi mozgásainak egyik ma már legendás előharcosa volt a Hunnia c. folyóirat. A múlt század kilencvenes éveinek elején már mindenről írtak ebben a lapban, amit ma már sok ún. hivatalos lap (Magyar Fórum, Magyar Demokrata, Magyar Nemzet stb.) is megfogalmaz, legyen az magyar őstörténet, nemzeti sorskérdések, jobboldaliság, holokauszt stb. De a kezdet, a tabudöntések mindenképpen a Hunnia érdeme. E lap egyik szerkesztője volt Bognár József.