Para-PC

Egy belga újságíró megvizsgáltatta Hitler rokonainak DNS-ét, és arra az eredményre jutott, hogy az egykori náci vezér genetikai térképe szerint ősei berberek, szomáliaiak, sőt, akár askenázi zsidók is lehettek, de legkevésbé németek. Jean-Paul Mulders a belga Knack hetilapban tette közzé kutatásai meglepő eredményét.

Ahogyan az várható is volt, a dél-afrikai labdarugó-világbajnokság sem jelentett kivételt a szabály alól: a FIFA multinacionális partnerei és különböző maffiaszervezetek rávetették magukat az országra, hogy a lehető legnagyobb hasznot préseljék ki belőle. Miután tényfeltáró újságírók már alaposan átvilágították a FIFA tevékenységét, a szervezet meglehetősen "züllött" működési módja nem lehet titok senki számára.

Klikk a nagyításhoz!Ha a faj, ahogyan azt a tudományos szakirodalom állítja, csupán „az emberi nem egy bizonyos embertípus által képviselt, örökletes tulajdonságú alosztálya”, akkor nem igazán érthető, hogy miért számít botrányosnak az emlegetése. Annál is inkább, mert a legutóbbi genetikai kutatások megerősítették azt, ami a józan ész számára mindig is nyilvánvaló volt. Ennek ellenére, ha manapság fehérként a fehér fajt fenyegető veszélyekről beszélünk, rögtön két „gondolatbűnt” is elkövetünk. Egyrészt a „faj” használata miatt, amely fogalmat a II. világháború óta száműzték a köznapi beszédből, másrészt pedig „rasszizmus” címén.

Descartes szülőföldje sokáig a ráció hazájának számított. Ez a korszak azonban már a múlté. Franciaország establishmentje, immáron a „politikai korrektség” foglyaként, csak az érzelem kártyáit tudja kijátszani. A hangzatos nevet viselő, A Megkülönböztetések Elleni és az Egyenlőségért Vívott Harc Főhatósága (HALDE) egész létével és áldatlan ténykedésével tökéletesen példázza azt, hogy mi történik akkor, amikor hideg ész helyett meleg érzelmek, sőt forró indulatok vezérlik egy ország törvényhozóit.

Az indoeurópai pogányság újjászületéséért küzdeni Batman korában nem jelenti azt, hogy egyszerűen csak a görög filozófia, a római építészet, a germán mítosz vagy az ősmagyar virtus lázálmos képzeletvilágába menekülnénk. Ez az önmagát kielégítő képzelgés nem lenne más, mint a tercier szektor illuzionista labirintusaiban bolyongó kispolgári lélek egyik zsákutcája.

Privatizált állam – mint fogalom csupán egy oximoron lenne? Távolról sem. Manapság éppen ennek a politikai eseménynek lehetünk a tanúi. A kapitalista rendszer liberális elfajulása – vagyis az állam gazdasági, társadalmi és közszolgálati kötelezettségvállalásainak megszüntetése és mindezeknek egy gazdasági érdekcsoport általi megkaparintása – az állam természetének radikális megváltozásához vezet, tökéletes ellentétben a fennen hangoztatott demokratikus elvekkel.

A svájci minaret-referendum utózöngéi ismét csak egyértelművé tették, hogy a nyugati (képviseleti) demokrácia apostolai legalább annyira rettegnek a „jó nép” közvetlen formában (vagyis képviselői kihagyásával) történő akaratnyilvánításától, mint ördög a tömjénfüsttől. Abban a szinte egyszólamú elítélő kórusban, amely a svájciak választását világszerte fogadta, két szólóhangot egészen világosan azonosítani lehetett: egyrészt a közvetlen demokrácia gyűlöletét, másrészt a képmutatást.

Párizsba beszökött a tavasz, és a könnyű áprilisi szellő alaposan felkavarta a „balparti értelmiség” belterjes miliője által régóta konzervált dohos-pudvás légkört. A francia főváros irodalmi élete hetek óta permanens forrásban leledzik. Még el sem ültek el a hullámok az „új (bulvár)filozófusok” ultramediatizált figurája, Bernard-Henri Lévy végleges és immáron mindenki számára nyilvánvaló leégését követően, máris egy újabb „istenkáromlás” borzolja az intellektuális „Tout Paris” kedélyét. Michel Onfray, a francia értelmiségi szcéna enfant terrible-je, az önmagát baloldali nietzscheánusként aposztrofáló filozófus és bestseller-író szokásától eltérően ezúttal nem általában isten és különösen a monoteista vallások, hanem korunk egyik utolsó „szent tehene”, Sigmund Freud ellen intézett frontális támadást. És beleremegett a Föld...

A bőrönd bepakolva. De sajnos mindig maradnak...

Noha egyre kevésbé rejtegetik sátáni étvágyukat a hatalomra, mégiscsak egymás közt nyílik meg leginkább a zsidó lélek! Ott kimondják nyíltan, amit mi: gojim, pl. csak a Cion bölcseinek jegyzőkönyveiből tudunk vagy ha itt-ott felfeslik a „szöveg”.

Az Egyesült Államokban tavaly november 3-án lezajlott helyi választások legmarkánsabb ténye az volt, hogy az eredmények alapján immáron világosan látszik: az amerikai szavazók választását nagyrészt etnikai (faji) kritériumok befolyásolják. Ron Brownstein politológus „A demokraták a fehérek bujkálásával szemben” című írásában (The National Journal, 2009. november 7.) a jelenséget elemezve olyan felméréseket idéz, amelyek igencsak alkalmasak arra, hogy megdöbbentsék, sőt megijesszék a sokfajú társadalom apostolait.

Közhely, hogy az élet ismétli önmagát. A nem messianisztikus szemléletű világban, tehát a világ térben és időben nagyobbik részén a ciklikus világszemlélet az iránymutató. Vagyis ott ez természetes. Ahogy az is, hogy ami keletkezik, az idővel elmúlik. Nincs ebben semmi rendkívüli. És nemcsak az emberek, de az istenek se örökkévalóak. Halandók ők is, noha némelyikükért néha igen kár. Csak a messianisztikus vallások (zsidó, keresztény, iszlám) és az ezekből fakadt evilági utópiák (kommunizmus, liberalizmus) hisznek a végső és örökkévaló megoldásban, a messiás eljövetelében, a mennyországban, a paradicsomban, a kommunizmusban, a történelem végében és egyéb szép új világokban, s más örök egy isteni és evilági igazságokban.

Pusztul, enyészik a faj, ha a hozzátartozó fajvérek megfogynak, gazdaságilag, erkölcsileg lezüllenek: ha a faj más népfaj igájába kerül, ha a fajiság összekuszálódik, átszövődik idegen vonásokkal, amelyek ellenkeznek a faj múltjával, életfeltételeivel, intézményeivel, hivatásával. Az ókori görög és latin fajnak ilyen belső bomlás, szerves rothadás okozta bukását. De megsemmisülhet egy népfaj életerős szerveződés mellett is, pusztán a lebírhatatlan történeti tényezők kedvezőtlen fejlődése folytán. Erre példa a karthagói punok, az itáliai keleti gótok, a mexikói aztékok, a perui inkák pusztulása. Az ilyen végzetes bukás ellen nincs oltalom, de a szerves bomlásnak elébe vághat a faj öntudatos, elszánt élniakarása. Azt, hogy fajunkra mit mér a világháború, ma még nem tudhatjuk, de az bizonyos, hogy néhány évtized óta magyar fajunk, világháború nélkül is, a szerves bomlás tüneteit mutatja.

Dr. Wolfgang Schmidtke 1969-től 1972-ig a pretóriai egyetem virológiai intézetében dolgozott, majd 1972-ben a zürichi egyetemen virológus doktorrá avatták. 1975-től 1978-ig Nigerben tevékenykedett, mint fejlődést elősegítő tudományos munkatárs és onnan kiterjedt utazásokra vállalkozott Burkina Fasóban, a korábbi Felső-Voltában. A nyolcvanas években kétszer átszelte a Szaharát, 1995-ben felderítette Kamerunt, majd tíz évvel később Ugandát.

Dr. David Duke-nak a moszkvai "Európa és Oroszország: Új Perspektívák" c. konferencián megtartott előadása. A tanulmány a fehér faj és Európa múltbéli hibáit és jelenlegi válságos helyzetének okait boncolgatja, miközben összetett programot hirdet Európa megmentésének, és újbóli felemelkedésének elérésére.