Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

 

Saulizmus

Egyetlen nap hordaléka: Jezsuita pederaszták egy berlini iskolában és máshol + Vatikáni rapporton a pederaszta-barát ír püspökök

A berlini jezsuita iskola diákjai megdöbbentő bejelentéssel szembesültek január végén: iskolaigazgatójuk, Klaus Mertes tördelmesen bevallotta, hogy az iskolában – a hetvenes-nyolcvanas években – fiatalokat rontottak meg a katolikus papok. Mertens lavinát indított el. Kezdetben csak 30 esetről volt tudomásuk, de legutóbbi interjújában már arról beszél: akár három számjegyű is lehet a bejelentések száma.
Megelégelhette XVI. Benedek pápa a katolikus egyházat alapjaiban megrázó pedofilbotrányokat, mert tegnap a Vatikánba rendelte azokat az ír püspököket, akik felelősek lehetnek a gyerekmolesztálási ügyek eltussolásáért. Az egyház tekintélyét nemcsak Írországban, hanem az Egyesült Államokban és Németországban is kikezdték a szexuális bűncselekmények.

Bognár József: Pontius Pilatus bűne + Hogyan hamisítja meg Lustiger bíboros az evangéliumot? (AD-info.)

Az utókor gyakran olyan tett alapján ítél meg egy személyt, ami az illető számára mellékes, érdektelen cselekedet volt. Mert nem tudhatják, hogy ami számára lényegtelen, az más összefüggésben, egy más világban akár világtörténelmet befolyásoló tett is lehet. És amit ő fontosnak tart, az idővel jelentéktelenné, érdektelenné válhat. Vagyis nem befolyásolhatja azt, hogy az utókor mit tart belőle fontosnak vagy lényegtelennek. Ezért is lényeges, hogy minden tettünket valódi meggyőződésünk szerint tegyük. Ne engedjünk az olcsó megoldásoknak vagy a hízelgőknek. Minden tettünkben legyünk jelen teljes valóságunkkal, teljesen önmagunkat adjuk.

Ki a bűnös? Gyerekriogatás Jézuska nevében - a kommentelők visszavágnak

jesusbifsteckjesusbifsteckKarácsony alkalmából a nem vallásos családban nevelkedő gyerek is találkozik Jézus születésének történetével és az ehhez kapcsolódó hitvilággal. Néha - szerencsétlen módon - agresszív és félelmetkeltő formában történik mindez, mint El Topo kisfiának esetében is, amikoris a tanító néni a Jehova Tanúinak füzetecskéit felolvasva sorolta a gyerekek bűneit. A történetek koránt sincsen vége, levélírónk az igazgatónőhöz fordult, személyes találkozót kérve, levelére azonban még nem érkezett válasz.

Bartus László: Szodoma és Gomorra

Hallott már valaki olyat, hogy az egyház kirugdossa a templomból a hívőket és kutyákkal őrizteti a bejáratot, nehogy visszatérhessenek oda? Eladják a fejük fölül a templomot, amit az ő pénzükön építettek, hogy abból fizessék a pedofil papok által megrontott gyerekek kártérítéseit, pótolják a kártérítések miatt keletkezett hiányt. Márpedig Clevelandben ez történik. A fajtalankodó papok miatt magyar templomokat adnak el, magyar műtárgyakat árvereznek az interneten. A beszámolók szerint „nem ismernek se Istent, se embert, mert kell a pénz”. „Szent István végakarata”, magyar himnusz, magyar ereklyék, semmi nem számít. Igazi erkölcsi fertő, amelyhez képest a bűnös (??? - a szerk.) pogány világ maga a Szentek Szentje a mennyekben.

"Jézus Krisztus nevében" - pedofil pedagógia az írországi katolikus (fegy)intézetekben (csak az írországiakban?)

Pedofília, szadizmus, megrontás, bűnpártolás, farizeuskodás, hét évtized, 216 egyházi intézmény, 800 bűnelkövető, 30 ezer gyermekáldozat - ezek a kulcsszavai annak a hajmeresztő dokumentum-thrillernek, amelyhez Írország katolikus tanintézményei szolgáltattak színteret, az állam elvileg bűnüldözésre hivatott szervei pedig sajnálatos módon szinte mindvégig cinkosan asszisztáltak hozzá. Nehogy már szó érje a (római katolikus anyaszentegy)ház elejét, ugyebár! És egy igencsak szentségtörő kérdés: vajon hány hasonló csontváz zörög még a Vatizsálemből kézivezérelt saulista szektások szekrényeiben világszerte? Jobb bele sem gondolni...

"Engedjétek hozzám a kisdedeket" (Lk 19, 38), avagy ismét szexuális devianciára sarkallt a világ legolvasottabb horror-pornója

Vajon mi lehet a közös nevező egy aggastyán korú arizonai prédikátor és egy missourii család "csendes, vallásos emberekként" ismert férfitagjai (pátriárka és négy fia) között? Netán a friss pipihús szeretete? Vagy inkább a Biblia buzgó biflázása? Nos hát, e kettő együtt, mondhatni kausaler Nexusban (ad captum vulgi: ok-okozati kapcsolatban), ahogyan ezt az alábbi épületes tanmese példázza. Mindez azonban nem mese, és kétséges, hogy az érintettek tanulnának belőle, az épülésükről nem is beszélve. A magukfajta unius libri homonkuluszok (mert a homini kategóriából ők automatikusan kiesnek) esetében csak leépülésről lehet szó, még ha az egyetlen könyv, amelyet forgatnak, maga a saulisták által szerényen a "könyvek könyvének" titulált (micsoda irodalmi blaszfémia!) Szentírás is. Az eredmény magáért beszél...

Gazdag István: Amerikanomáliák

Minél többet járnak az amerikaiak templomba, annál hajlamosabbak arra, hogy „néha” vagy „gyakran” elfogadhatónak tartsák a kínzást. Az USA-ban a legkonzervatívabb és legvallásosabb államok lakói a pornográfia legbuzgóbb fogyasztói. A gyermekeket szerepeltető pornográfia amerikai piaca a világon a legjövedelmezőbb. Mindez különösen annak a fényében értékelendő, hogy a nyugati világ (az ún. zsidókeresztény civilizációs blokk) fejlett országai közül éppen az USA-ban legmagasabb az aktív vallásgyakorlók és a rendszeresen templomba járók aránya. Arra persze gondolni sem merek, hogy a két tényező - ti. a (gyermek)pornófüggés és a vallásosság - között netalántán ok-okozati összefüggés állna fenn. Jahve mentsen meg egy ilyen szentségtörő hipotézistől...

"A katolikus egyház a buzerancia melegágya" - Fábry Sándor belegyalogolt a klérus lelki(?)világába

Fábry Sándorban felment a pumpa! Az Esti Showder felvételén nem rejtette véka alá kemény véleményét a jászberényi homoszexuális pap híre hallatán. Az RTL Klub azonban nem kockáztat, kivágja a műsorból a showman beszólását.

A Rock térítő (Xantus János filmje, 1988) apropóján: PT (ex-Neurotic) megtérése + nyalánkságok a Hitgyüli-jelenséghez

Pondró pénzbeszedő bibliai mélységekbe szédül, hogy sok pénzt keressen - avagy hogyan lehetséges saját önzésünk és mások hite által mocskosul meggazdagodni, ha van elég vastag vízilóbőr a pofánkon.

Jahve nem segített: a jenki valláskárosult szülők hagyták meghalni cukorbeteg gyereküket

Nem diagnosztizált, de kezelhető cukorbetegségtől szenvedő lányát hagyta meghalni egy amerikai pár, mert azt gondolták, hogy ha imádkoznak érte, akkor majd isten meggyógyítja. A lány már a földön fetrengett, de a szülők még mindig imádkoztak, és csak azután hívták a mentőt, hogy megszűnt a gyerek légzése. A bíró szerint a szülők alapvetően jó emberek, így mindössze csak hat hónapnyi szabadságvesztéssel sújtotta őket, pedig 25 évet is kaphattak volna. Az ítélet ellen fellebbezett a pár.

Gyerekpornó a püspök számítógépén + "impertinens", de annál találóbb olvasói kommentek

Időre van szüksége a személyes megújuláshoz, ezzel indokolta lemondását a kanadai Új-Skócia püspöke. A valós indok: gyerekpornót találtak számítógépén. Pedig pont a püspök volt az, aki bocsánatot kért azoktól, akiket az utóbbi évtizedekben papok zaklattak szexuálisan.

Pornófogyasztás – vallásosak és konzervatív világnézetűek előnyben

Benjamin Edelman, a Harvard Business School közgazdásza felmérést végzett a havidíjas pornóoldalak előfizetőiről, amely alapján megállapította, hogy nagyon kevés eltérés van a fogyasztók földrajzi és egyéb jellemzőit illetően, ám túlreprezentáltak azok, akik olyan helyen élnek, ahol az átlagosnál nagyobb a vallással és nemi szerepekkel kapcsolatos konzervatív nézetek elfogadottsága.

Ágoston Dániel: A saulizmus mint probléma

A (zsidó)kereszténységet mintegy kétmilliárd követőjével a legelterjedtebb világvallásként tartjuk számon. Egyetemben a zsidó vallással és az iszlámmal, a bibliai Ábrahámhoz visszavezethető egyistenhívő vallásokhoz tartozik. Hazánkban is ez a legelterjedtebb vallás, történelmünket is komolyan befolyásoló tényező mind a mai napig. Középpontjában a názáreti Jézus Krisztus élete és tanításai állnak, ahogy az az Újszövetségben szerepel.

Amerikai katonák térítenek Afganisztánban

Az Afganisztánban harcoló amerikai alakulatok katonái közül sokan keresztény fundamentalista felekezetek tagjai. A zürichi székhelyű biztonságpolitikai portál szerint az afgánok körében a kereszténységet népszerűsítő katonák hátráltathatja a hadsereget a helyiek bizalmának és támogatásának megnyerésében.

Rutinból verték a gyerekeket az ír katolikus iskolákban

Napi rendszerességgel bántalmazták és dolgoztatták ingyen a rájuk bízott gyerekeket az ír katolikus rendek az állami gyámügyi iskolákban, állapították meg ötéves vizsgálódás után Írországban. A közel harmincezer áldozat egyharmada azóta is mentális zavarokkal küzd.

Tartalom átvétel
 

Ma történt

Március 11.
1570. március 11. Rómában felakasztják Nicoló Franco szabadgondolkodót, mert írásaiban gúnyt űzött V. Pius pápa személyéből. (Vö. 1572. január 5.)

1911. március 11. Kievben meggyilkolják Andrej Juscsinszkij 13 éves diákot, akinek feldarabolt és kivéreztetett holttestét 8 nap múlva egy helyi téglavetőben találták meg. A gyanú ennek gondnokára, a zsidó Mendel Bejliszre terelődött. Tárgyalására csak két és fél év múlva (1913. szeptember 25 - október 28.) került sor, időközben a vizsgálóbírót igyekeztek hamis nyomra terelni: a terhelő tanúk egész sora halt meg hirtelen és természetellenes halállal, óriási vesztegetések folytak, egymást követték a hamis vádak és önvádak. Végül a per Bejlisz felmentésével végződött, a bíróság azonban arra a megállapításra jutott, hogy a gyilkosságot rituális vérnyerés céljából a zsidó Zajcev téglavetőjében követték el, amely a kievi zsidók vallási központja volt. Utóbb csaknem valamennyi vádló, tanú és szakértő, aki a perben a zsidóság ellen nyilatkozott, a bolsevik terrornak esett áldozatául. (Vö. 1475. március 23.; 1882. április 1.; 1883. augusztus 3.; 1899. március 29.; 1899. november 10.; 1993. május 5.)

1986. március 11. Egymillió nap telt el Róma megalapításának hagyományos időpontja, i.e. 753. április 21. óta.

2004. március 11. Az Európában valaha végrehajtott legvéresebb iszlamista merényletben 192 ember életét veszti, több mint 1900-an pedig megsebesülnek a madridi Atocha pályaudvaron.