Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Belépés

Terjed a csoportos nemi erőszak Kongóban

Az európai gyarmati "zsarnokságnak" mára nyomai sem maradtak az egyenlítői országban, a közállapotok ennek dacára, vagy inkább ennek következményeként jobban hasonlítanak az őskor kezdeti időszakára, mintsem egy XXI. századi civilizált létformára. Az ország - Kolumbia után - a világ második legmagasabb bűnözési rátájával büszkélkedhet, miközben a nők elleni nemi erőszak valóságos népszokássá vált a fekete lakosság körében.

Kínai jelentés az emberi jogok amerikai helyzetéről

Kína azzal vágott vissza az emberi jogok globális helyzetét értékelő amerikai jelentésben vele szemben megfogalmazott bírálatokra, hogy közzétette saját dokumentumát az emberi jogok amerikai helyzetéről. „Ahogyan a korábbi években is mindig, az amerikai jelentés tele van vádakkal az emberi jogok több mint 190 országban, köztük Kínában tapasztalható helyzetével kapcsolatban, de szemet huny az emberi jogok saját területén történő tömeges megsértése fölött, sőt eltitkolja azokat”, olvasható az Államügyek Tanácsának (a kínai kormány) Tájékoztatási Hivatala által publikált jelentésben.

Keresztényi farizeuskodás: Walesa azt a Kaczynskit "gyászolja", aki őt leügynöközte + A Walesa-akta néhány eleme

A katyni mészárlás veszteségéhez hasonlította a Szmolenszk mellett történt repülőszerencsétlenséget Lech Walesa, azt a Lech Kaczynskit gyászolva, aki alig két éve azzal vádolta meg, hogy a kommunista rezsim ügynöke volt.

Kiadták Lengyelországnak az auschwitzi felirat megrendelőjét

A 34 éves Anders Högström ártatlannak vallja magát. Ügyvédje, Björn Sandin szerint védence a világszerte ismert felirat ellopása, megrongálása és értékesítése miatt akár 10 év börtönbüntetést is kaphat a lengyel törvények szerint. Högström 1994 és 1998 között egy svéd neonáci párt, az azóta megszűnt Nemzetiszocialista Front alapítója és vezetője volt. A férfi azóta elhatárolódott a szélsőséges ideológiától.

Pedofil papnak falazott a pápa

Bár a Vatikán makacsul ragaszkodik álláspontjához, miszerint XVI. Benedek pápa bíborosként nem hátráltatta a pedofíliával vádolt papok elleni eljárásokat, egy most előkerült levélből kiderül: Ratzingernek fontosabb volt "az egyház érdeke", mint a gyermekeket molesztáló Stephen Kiesle elbocsátása a papi szolgálatból.

Menekülnek a zsidók Malmőből is

Tíz év alatt felére csökkent Malmö zsidó lakossága. A városba hatvanezer muzulmán vándorolt be, köztük sok palesztin. A helyi zsidó közösség szerint a fiatal muzulmánok folyamatosan zaklatják őket, írja a Washington Times. A lap értesülései szerint az elmúlt tíz évben megfeleződött a svéd város zsidó lakossága, mára már csak hétszázan maradtak, de többen is fontolgatják a kivándorlást Izraelbe.

Eugenios: Tutanhamon néger volt, vagy fehér? Politikailag korrekt "sumákolás" a fáraó származásával kapcsolatban

A közelmúltban szenzációs bejelentéstől volt hangos a tudomány világa. DNS-vizsgálat alá vonták a fiatalon elhunyt fáraót, Tutanhamont. Megismerhettük az egyiptomi XVIII. dinasztia rokoni viszonyait, azonban arról továbbra sem nyilatkozott senki, hogy vajon mely néphez, illetve rasszhoz tartozott az uralkodó. Egyesek azt állítják, hogy mégis látható az eredmény.

Semjén Zsolt, az egyházi pedofília bűnpártolója - olvasói levél a Népszabadságból

Emlékezhetünk Semjén Zsoltnak, a Fidesz-KDNP pártszövetség társelnökének hírhedt mondására, miszerint aki azt akarja, hogy kiskorú gyermeke első szexuális élményét egy szakállas bácsitól szerezze, az szavazzon az SZDSZ-re. Vajon miként vélekedik az elnök úr az első szexuális "élményeiket" reverendás bácsiktól megszerző kisgyerekek tömege kapcsán arról az egyházról, melynek pártja - saját bevallása szerint: a katolikus egyház lándzsájának hegye - épp most készít a politikai hatalomba utat?

Kiss Sándor: A zsidókórság pathológiája (1921)

A nagy tömeg még manapság is nevetségesnek tartja azt az állítást, hogy bizonyos betegségeket az élősködő csírák elszaporodása idézne elő. Ilyen története van a zsidókórság felismerésének is. A politikusok egy része és a nagy tömeg zöme még manapság is tagadja, hogy összefüggés volna bizonyos társadalmi betegségek és a zsidó élősködés között. Pedig évezredek folyamán a különböző társadalmak egész sora szenvedett zsidókórságban: Mezopotámia, Egyiptom, Perzsia, Kazárország, Oroszország, Magyarország.

Folytatódik a saulista pedofil pszichodráma: újabb gyermekmolesztálási esetekre derült fény, ezúttal Olaszországban

Százharminc pap ügyében vizsgálódtak az elmúlt két évben az olasz hatóságok - közölte az Il Fatto Quotidiano című olasz újság kedden. A baloldali lap arról számolt be, hogy közülük többeket letartóztattak és el is ítéltek pedofíliáért.
A cikk egy ügyvédet idéz, aki szerint a felderített ügyek csak a "jéghegy csúcsát" jelentik.

Mit ünnepeltek a kereszténység előtt húsvétkor Európában?

A ma ismert húsvét alighanem egy termékenységi ünnep maradványait és a tavaszünnep emlékeit elegyíti egymással. Mindemellett Európában egy germán istennő kultuszának és saulisták által tűzzel-vassal üldözött pogány hiedelmeknek a keveredése jellemzi a zsidó-kereszténység ünnepének tartott húsvétot.

Meggyilkolták az Afrikáner Ellenállási Mozgalom elnökét

Szombatra virradó éjjel álmában két fekete agyonverte Eugene Terre'Blanche-t, az Afrikáner Ellenállási Mozgalom (Afrikaaner Weerstandbeweging – AWB) alapítótagját és vezetőjét. Dél-Afrikában a fehérek már állandó rettegésben élnek.

Kasza László: Pedofília és a katolikus egyház

„A pedofilbotrány a katolikus egyház modern kori történetének legnagyobb katasztrófája" - mondta a német laikusok szervezete, a Mi vagyunk az egyház nevű mozgalom vezetője, Christian Weisner. Véleményét számos egyházi vezető és főleg a hívek nagy része osztja. A világegyház világraszóló problémájáról van szó. Ausztria, Kanada, Ausztrália, Fülöp-szigetek, Egyesült Államok és Írország után Németországban is kiderült, hogy katolikus papok, apácák tömegével rontottak meg gondjukra bízott kiskorú gyerekeket. Sőt a múlt héten Ausztriából is érkeztek jelentések újabb pedofilbotrányokról. Nem valószínű, hogy az érintett országok felsorolása ezzel a listával véget ért.

Pedofilügyben egymás után esnek ki a csontvázak a katolikus egyház szekrényéből + Tóta W. Árpád a "római patkányfogóról"

Szánalmas védekezés: Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Udvar szónoka a nagypénteki vatikáni szertartáson azt mondta, hogy a pápa és az egyház ellen megfogalmazott pedofilvádak nagyban hasonlítanak a zsidók ellen elkövetett "kollektív erőszakhoz". A kapucinus szerzetespap egy zsidó barátjára hivatkozva fogalmazott úgy, hogy a katolikus egyház elleni sorozatos támadások az antiszemitizmus durva mozzanataira emlékeztetnek.

A MÁV elleni zsidó holozsarolás apropóján

Azt hiszem, ezek úgy gondolják, elérkezett Magyarország teljes leigázásának ideje, a rabszolgák - azaz mi, magyarok, s magyar állampolgárok (kiv: közel-keleti kettős áp.) - teljes vagyoni és jogfosztottságának az ideje. Én meg úgy gondolom, elérkezett az ideje annak, hogy az egész ország - magyarok és nem magyarok (és az esetlegesen fellelhető tisztességes zsidók) egyként álljunk fel és mondjuk ki: NEM! Nem vagyunk felelősek megszállásunk idején történt egyetlen eseményért sem.

Tartalom átvétel

Ma történt

Szeptember 7.
1656. szeptember 7. Gyulafehérvárott szövetséget köt II. Rákóczi György erdélyi fejedelem (valamint hűbéresei: Stefan Georghe moldvai és Serban Konstantin havasalföldi vajda) és Bogdan Hmelnyickij kozák hetman Lengyelország ellen. Az ukránokat kiszipolyozó zsidók és az ezek bérenceinek tartott katolikus lengyelek ellen fellépő Hmelnyickij már öt évvel korábban Rákóczinak ajánlotta fel a lengyel koronát felkelésük győzelme esetére. (Vö. 1657. január 6.)

1844. szeptember 7. A magyar országgyűlés kerületi ülése törvényjavaslatban elveti a zsidók általános emancipációját, de eltörli az őket sújtó türelmi adót, szabad lakásválasztást és foglalkozást enged számukra, és korlátozott birtokbírhatási jogot ad nekik. A felsőtábla azonban elveti a javaslatot.

1923. szeptember 7. „A belügyi népbiztosság nemrégiben különleges bizottságot hozott létre, amelynek célja a ’zsidók védelme a sötét erőkkel szemben’ ”, írja a Jevrejszkaja Tribuna c. zsidó közösségi lap – a bolsevik hatalomátvétel után után öt évvel! (Vö. 1929. február 19.)

2007. szeptember 7. A Ha'aretz izraeli napilap szerint Ramvydas Valentukevicius litván államügyész jelezte az izraeli igazságyügyi szerveknek, hogy emberiségellenes bűnök gyanújával ki akarják hallgatni Jichák Árád (alias Iszák Rudnickij) holokausztkutatót, a Jád Vásem Holokauszt Emlékmúzeum igazgatótanácsának (1972-1993) volt elnökét, a Csáhál ny. vezérezredesét, aki a II. világháború alatt az NKVD ügynökeként részt vett szovjetellenes litván hazafiak kivégzésében. Efrájim Zuroff, a jeruzsálemi Wiesenthal Központ igazgatója két nappal később ugyancsak a Ha'aretzben antiszemita akciónak minősítette a litván kérést.