Bognár József: A populizmus dicsérete

A kommunizmus bukásával sokan hitték, hogy túl vagyunk a totalitarizmuson, és a szabadság korába léptünk. Ezt az illúziót még olyan hazugságokkal is táplálták, mint az amerikai kormány egyik udvari ideológusának, Francis Fukuyamának a történelem végéről szóló meséje 1989-ből, amit - megfelelve urai újabb igényeinek - manapság ő cáfol a leghangosabban. Nehezen vettük észre Magyarországon is, hogy 1989-90-ben csak a homlokzatot festették át, és az ország lerablásán kívül más jelentős esemény nem történt. „A gondolat valaha vak volt a totalitarizmussal szemben, ma a totalitarizmus vakítja el” - mondja A. Finkielkraut teljes joggal. Amin igazán nem is lehet csodálkozni, hiszen igen régóta csak az egyik totalitarizmus karjaiból esünk a másikba. Lelki szükségletünkké vált hinni mindig valami végső megoldásban, mintha olyan egyáltalán lenne.

Utólag be kell, ismerni, hogy tisztán látók akkoriban is voltak. Szegény Krassó György például nem győzte eleget hangsúlyozni 1989-ben, hogy rendszerváltás címén nem történik más, csak tucatnyi pártra oszlik fel az internacionalista (mai szóval globalista) MSZMP. Amit manapság legjobban éppen az ügynökügyek igazolnak. Ezért Krassót még "bohócként" se tűrték meg. Űzött vadként kergették halálba. De ne feledkezzünk meg arról se, hogy az 1989-92 táján legjobban gyalázott Hunnia (főszerk. Kunszabó Ferenc) és a Szent Korona (főszerk. Romhányi László) című lapok már akkor mindent megírtak, aminek aztán majd egy részéből alakul ki például a MIÉP ideológiája, illetve ma már jó néhány úgynevezett jobbközép politikus is hasonló elveket hangoztat. Tehát ha lassan is, de azért az öntudatra ébredés teret nyer.
Helyzetünket a minél szélesebb körű öntudatra ébredéshez megkönnyítené, ha legalább a 2500 éve élt Konfuciusig eljutnánk, aki a helyes kormányzás alapját már akkor is a szavak megfelelő használatában látta. Vagyis vegyük vissza nyelvünket, azon keresztül gondolkodásunk is sajátunkká, szabaddá válik. Ne higgyünk a globalista vudu varázslóknak. Ne hagyjuk, hogy ők határozzanak arról, kik vagyunk. Tisztítsuk meg rágalmaiktól értékeinket, merjük vállalni azokat. Lejáratásunkká vált jelzőinket (populista, nacionalista) vállaljuk büszkén. A kellemetlen dolgokat pedig ne körülírjuk, ne legyünk "stílusosak", hanem nevezzük nevén annak, ami.
Manapság ha nyíltan nem is vállalják a politikusok, de szívük mélyén szívesen veszik, ha populistának nevezik őket. Ebben nincs különbség világnézetet illetően. Sokan ugyanis azt hiszik, hogy az csak népszerűségre törekvést jelent. Vi¬szont a populizmus sokkal több annál, mint hogy bármiféle népszerűség-hajhászó, bohóckodó politikusok visszaéljenek vele, meghamisítsák, lejárassák. A populizmus fontos jelentéssel bír a világ nemzetei, így a magyarság számára is. A mai körülmények között ugyanis már csak ez az egyetlen akadály azok számára, akik a világot globalizálni, vagyis szolgaságba süllyeszteni akarják.
A populizmus a tévképzetekkel szemben nem valamiféle konzervatív elvet kíván érvényre juttatni. Egyáltalán nem hisz az ideológiák semmilyen formájának. Nietzsche szavával élve inkább éppen a megváltóktól való megváltást akarja képviselni. A populizmus a nemzetnek mint egésznek az érdekeit védi. A magyar termelők, gazdák, középosztály, kisvállalkozók, munkások érdekeit reprezentálja. A populizmus számára fontos: a nemzeti politika (első a magyar érdek), tisztában van a multik öncélú politikájával, mely számunkra egyértelműen káros; védi a termelőket a spekuláns okkal szemben, védi a foglalkoztatottságot, az ipart ártámogatás révén stb. Ezek az elvek szemben állnak a multik céljaival, melyeket a "szabad vállalkozás" hamis álarca mögé rejtenek. Ami valójában nem más, mint a "jó öreg" monopolkapitalizmus. A globalisták (nálunk liberálisok, kommunisták) sohasem fogadnak el olyan törvényeket, amelyek sértik a nemzetközi tőke érdekeit. Számukra az az elsődleges érdek. A populizmus felelősségteljes politika egy nemzet számára.
Azért hozzák rossz hírbe, mert egyedül kívánja ellenőrzés alá helyezni azon nemzetközi pénzügyi és gazdasági szervezeteket, amelyek totális uralomra törekednek a nemzetek élete és tulajdona fölött. Hazug az az álláspont, hogy a totalitárius ideológiákkal, politikai rendszerekkel szemben a szabadversenyes kapitalizmus az igazi alternatíva. Ezt azok terjesztik, akik a különböző nemzeteket csak kifosztandó területekként értékelik. Az ő totális uralmuk alatt a nemzetek és az egyének egyaránt csak valamiféle tőkejavakként létezhetnének. A globalista politika sokkal közelebb áll a kommunista ideológiához, mint bármiféle szabadságra törekvő eszméhez és gyakorlathoz. Ha cselekedni kell, a globalisták internacionalistábban működnek együtt a kommunistáknál is. Arról nem beszélve, hogy az utóbbiak gyakran éltek nacionalista lehetőségekkel és váltak így eretnekké. A globalisták bárhol éljenek, felélendő területnek tekintik környezetüket. Élősködők, rablók, akiknek állandó szükségletük a terjeszkedés. Különben képtelenek fennmaradni. Ehhez még állandó ellenségre is szükség van, amit a nacionalizmusban találtak meg, melyet újabban terrorizmusnak is hívnak. Nem szentimentálisak, ebből a szempontból egészséges az életösztönük. A gyűlöletre építenek, mert tudják, hogy "nem akkor halott valaki, ha nem szeret, hanem ha nem gyűlöl többé" (Cioran).
Szükségük van az állandó ellenségképre, hogy igazolhassák agresszivitásukat, az újabb adókat, a kölcsönöket, a deficit pénzelését és nem utolsósorban a külföldi "segítségnyújtást". Mert a Big Brother a kommunizmus szétesésével nem halt el. Ma elsősorban Amerikának hívják, de vannak (EU, NATO, ENSZ) és lesznek más nevei is. George Orwelltől kezdve hosszú azoknak a névsora, akik e kérdéssel eddig foglalkoztak. Frissítsük fel a korábban tanultakat és tapasztaltakat, úgy kevésbé leszünk átverhetők.
A globalista borzad az állami beavatkozástól az üzleti életben. De még sincs más megoldás a nemzetközi monopóliumokkal szemben, melyek államok az államban, és sokkal felelőtlenebbek és kegyetlenebbek az egyénekkel szemben, mint az olyan állam, amely szükségképpen mégiscsak érez bizonyos felelősséget népe iránt. Így azok a liberálisok, akik a globalizmust támogatják, valójában a monopóliumok gaztetteit védik, és fellépnek a szabadsággal, még a szabad vállalkozással szemben is. Ha viszont támogatják az állami beavatkozást, akkor ideológiájukkal szemben válnak eretnekké. Vagyis az igazi szabadelvűség sokkal inkább hitbeli kérdés, mint a világ valós problémáit megértő és kezelni tudó filozófia. De ez a paradoxon legyen az ő problémájuk. Viszont míg ezt nem oldják meg, addig a liberalizmust nem lehet komolyan venni, csak mint fertőző kórokozóval kell számolni vele.
Jellemző a globális sajtóra, hogy minden eszközzel fellép a nemzeti érdekek képviselőivel szemben, viszont az összes szélsőbalos nézetet (anarchizmus, libertinizmus stb.) lelkesen támogatja. Mert tudja, hogy gyökerei közösek. Az pedig közhely, hogy az elmúlt időszakban a legelvetemültebb bolsevikokból lettek a leggátlástalanabb globalisták. Tehát lehet valaki liberális, kommunista, anarchista, egy ellensége van, a nemzeti érdeket védő populista.
Az egész XX. század erről szól. A két világháborúnak és az összes többi nagy összecsapásnak (Korea, Vietnám, Közel-Kelet) mindenkori győztesei az internacionalisták, más szóval a globalisták. A két világháborúnak se csak a központi, illetve a tengelyhatalmak a vesztesei, de a győző nemzetek is. Európa minden nemzete vesztett. A Nyugat, miközben elvérzett, elvesztette hegemóniáját is. Ázsia és Afrika viszont befészkelte magát Európába. A Nyugatnak ez a vert állapota jól tetten érhető az európaiak egyre fokozódó dekadenciáján, kulturális, erkölcsi perverzióin. Az abnormalitás vált egyre inkább normalitássá. Ide illenek Cioran szavai: "megfigyeltem, hogy a félhülyék hisznek az avantgárdban és a csirkefogók beszélnek róla. Egyetlen komoly emberrel sem találkoztam, aki a legcsekélyebb figyelemre is érdemesítette volna."
Az egész EU nem más, mint a bukás leplezésére irányuló törekvés. Önmagukkal meghasonlott, fogyó népességű, bűntudatos, hedonista, aberrált népek választott képviselőinek látszatintézkedése. Egy papírtigris, amely legalább önmagával el akarja hitetni, hogy félelmetes, akit jobb békén hagyni. Másra úgysem vágyik, csak nyugalomra, szeretetre, megértésre. S persze arra, hogy mások nehogy észrevegyék, hogy az egész csak álca egy elfekvőben levő beteg számára. A történelem azonban nem az életképtelenek mellett van. A ragadozónak jó a szimata és pontosan tudja, a csordának melyik a leggyengébb egyede. Támadni pedig mindig ott támad.
A populista külpolitika szükségszerűen nacionalista. Tudja, ha egy háborút nem a nemzeti érdekért vívnak, akkor csak a haszonélvezők kedvéért, mint most Irak ellen. Jellemző, hogy a nemzeti alapon álló Irakot azért támadják, amiért a globalista Izraelt segélyezik: tömegpusztító fegyverek gyártása, ENSZ-határozatok be nem tartása. A populizmus a termelők és nem a kizsákmányolók érdekeit védi. Elismeri a szabad vállalkozást és a hasznot egy becsületes bérhez igazodva tartja jogosultnak. Ellenzi a politikai gondolkodás kontrollját, de nem ellenzi az erkölcstelenség cenzúráját. Ez éppen a fordítottja a liberális felfogásnak, amely politikai kontrollra törekszik, miközben lelkesen terjeszt minden devianciát. A globalista ideológiák csak az olyan értéket becsülik, amely számukra hasznot jelent. A többit mint szükségtelent, pusztítják. Számukra a legnagyobb társadalmi érték a nyereség. "Vagyis a liberalizmus az a világ, amelyben már semminek nincs értéke, de mindennek van ára" (Alain de Benoist). "A populizmus története - mondja W. A. Carto - a becsületes pénzért folytatott küzdelem története, amely - Amerika tragikus bánatára - túl hamar hiperinflációban és a Nyugat pénzügyi és politikai összeroppanásában végződött."
Ahogy a kommunizmus és a liberalizmus is iker erők és elválaszthatatlanok a globalizmusban, úgy a populizmus és a nacionalizmus is ikererő velük szemben. Egy európaitól, egy fehértől elvárják, hogy ne legyen nacionalista, vagyis először ne a saját érdekeit nézze. De elvárják tőle, hogy tolerálja a nacionalista gondolkodású színeseket. Vagyis vele szemben kettős mércét alkalmaznak. Jellemző az is, hogy internacionalistát még sohasem ítéltek el úgynevezett népellenes vagy háborús bűnök miatt, csak nacionalistát.
A globalista megkísérli minden faji, nemzeti, vallási különbség lerombolását. Valójában tehát nem előnyben részesítve, hanem megvetve minden másságot. Meghazudtolva a mások tiszteletéről hangoztatott állításait. A nacionalista ugyanakkor tudja, hogy az emberek csak természetes kulturális környezetükben lehetnek kiteljesedett emberek. Ez az életszemlélet túl bonyolult az éretlen globalistának, agytekervényei nem eléggé tagoltak hozzá. A nacionalista békepárti, de nem a szolgaság pacifizmusát képviseli, hanem a független és szabad ember békéjét. Hisz az erőszakmentességben, a be-nem-avatkozásban, a semlegességben. Nem így a globalista, aki - mint megrögzött imperialista - állandóan készen áll arra, hogy a világ bármely pontján beavatkozhasson. A jog, a szabadság és az igazságosság nevében óriáshadseregeket küldjön védtelen népekre, adókat vessen ki, részvényeket dobjon piacra. Azután pedig engedje, hogy a balek harcoljon helyette, fizesse az adót és vegye meg a részvényeit. A globalistának mint igazi despotának nincs se öniróniája, se humorérzéke. Másokon viszont előszeretettel gúnyolódik. A populizmus ma az egyetlen lehetséges álláspont a világ dolgainak elrendezésében, egy egyre gyorsuló ütemben őrültté váló világban. Ez a szemlélet az "élni és élni hagyni" elve. Az egészséges önbecsülés, az azonosságban való egységesülés, a mások jogaiért érzett lelkiismeret és aggódás szelleme.
De a populizmusnak nemcsak a nemzetre, hanem az egyénre vonatkoztatva is van üzenete. Felismerheti, hogy noha jelenleg még áldozat, de nem akar az lenni. Nem bízza magát a politikusokra mindenáron és mindenben. Nem igényli, hogy mögötte hatalom álljon. Kiáll önmagáért, élete személyes vállalkozás, önvédelem. Megpróbál kisiklani minden felülről rákényszerített "érdekvédő" szervezet karmából. Tisztánlátásra törekszik, nehezen ad saját ügyeiben mások¬nak felhatalmazást. Felismeri a hozzá hasonlót, és ha szüksége van rá, ott áll mellette. A populista ellenáll a politikai struktúrák túlhatalmával szemben. Csak olyan választáson vesz rész, aminek valós tétje van. Szabadon beszél, nevén nevezi a dolgokat, nem veszi át a hatalom nyelvét, gondolkodását, értékeit.
A globalista csökönyösségét az sem zavarja, hogy hiába az erőszak és a nagy propaganda, a világ pontosan az általuk kívánttal ellentétes irányban halad. Az ENSZ-nek például ma négyszer annyi tagja van, mint alapításakor. Vagyis évente három új nemzet jelentkezik, és még messze nem vagyunk a végénél, tekintettel a világszerte egyre erősödő regionális törekvésekre. A megbízható előrejelzések szerint, a küszöbönálló világméretű pénzügyi összeomlás magával fogja rántani az összes nemzetközi tákolmányt (ENSZ, EU, NATO, Valutaalap, Világbank), melyek úgyis csak a globalisták manipulációs eszközei. De az így felszabaduló emberek számára végre majd alkalom nyílik arra, hogy a folytonos háborús uszítás és a pénzügyi fosztogatások jelenlegi rendszere helyett, egy az emberi különbözőségek és az organikus fejlődés iránti megértésen alapuló helyzetet teremtsenek. Európában is a plazák Európája helyett a nemzetek Európáját lehetne megvalósítani. Ha viszont ez nem sikerül, akkor a globalisták olyan önkényuralmat vezethetnek majd be, ami az értelem ellenőrzésében és meggyötrésében, a legújabb technológiai eljárások igénybevételével messze felülmúlja majd az inkvizíció, az ÁVH és a KGB eredményességét.
Akkor teljes lehet az internacionalizmus győzelme, és igazi kommunizmusban fogunk élni. Két osztályt ajánlanak nékünk, a koldusokét és a gazdagokét. Mindkét rend igen elégedett lesz a sorsával. Ami különösen az előbbinek lesz ajánlatos, ha egyáltalán életben akar maradni.

2002. október 3.