A baloldal és az iszlám szövetsége

A hidegháború után valószínűleg az volt a baloldaliak legravaszabb húzása, hogy multikulturális bevándorlást támogató pártokba tömörültek és elkezdték importálni a szavazókat külföldről. Mi több, még azt is elérték, hogy az ellenzéket rasszistának, bigottnak és szélsőségesnek állítsák be a közvélemény előtt. A baloldaliak és a muszlim bevándorlók között egy új, kényelmes szövetség kezd kialakulni Európában.

Az alku úgy néz ki, hogy a baloldali pártok új "klienseket", vagyis szavazókat kapnak, ezért cserébe támogatással és privilégiumokkal halmozzák el a muszlimokat, valamint relatíve nyitva tartják a határaikat az új muszlim bevándorlók előtt. Ahogy egy muszlim őszintén megfogalmazta: "azért szavazok a szocialistákra, mert több pénzt kapok tőlük". A baloldal alapjában véve egy olyan új népre cseréli a már létezőt, amely jobban rokonszenvez az irányelveivel.

Persze abban semmi új nincs, hogy úgy vesznek szavazatokat és "klienseket", hogy megígérik nekik, hogy majd hozzáférhetnek mások pénzéhez. Végül is valahol ez a baloldaliság alapja. A baj ott van, hogy habár ez valószínűleg az egyik legalapvetőbb hibája a demokratikus berendezkedésnek, ettől a demokráciák továbbra is működnek. Ez a hiba viszont nagyon veszélyessé válik, amikor masszív bevándorlással kombinálják, amikor bizonyos politikai pártok egész egyszerűen más országokból importálnak embereket - időnként olyanokat, akik ellenségesen viselkednek - azért, hogy rövidtávon feltornázzák a támogatottságukat a választásokon. Ez idővel haragot fog kiváltani az eredeti lakosságból, akiket ezáltal arra kényszerítenek, hogy a saját gyarmatosításukat finanszírozzák. Európa szemszögéből nézve a muzulmán bevándorlás a demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani, amely idővel össze fog omlani, mivel az eredeti európaiak úgy fogják érezni, hogy a demokrácia már nem szolgálja az érdekeiket.

A baloldaliak és a muszlimok közös rövidtávú érdeke azt követeli meg, hogy a baloldali pártok maradjanak hatalmon, és a közös hosszútávú érdeküknek pedig az felel meg, hogy meggyengítsék a hagyományos keresztény értékeken (??? - AD) alapuló európai kultúrát, ami iránt a szocialisták legjobb esetben is közönnyel viseltetnek, a legrosszabb esetben pedig úgy látják, ez az a gonosz akadály, amely eltorlaszolja a Szocialista Utópiába vezető utat. Ezen kívül a szocialisták rendszerint igen keveset törődnek olyan bagatell témákkal, mint pl. a nemzeti határok. Ha jól emlékszem, akkor Lenin mondta, hogy a szovjet köztársaságok közötti határok nem fontosak, mivel a szocializmus áthidal minden nemzeti és vallási határt, ebből következőleg ezek a határok a múlté lesznek.

Sok marxista még egy bukásokkal tele évszázad után sem adta fel ezt az eszmét. A dán szociáldemokrata Hanne Andersen azon a véleményen van, hogy minden embernek - akár mondjuk Jemenből vagy Pakisztánból -, ugyanannyi jogának kellene lennie Dániában élni, mint az eredeti dánoknak:
"Már évek óta azon a véleményen vagyok, hogy felfoghatatlan, hogy vannak emberek (különösen a Dán Néppártban), akik azt hiszik, hogy nekik több joguk van a Föld egy bizonyos részén élni, mint másoknak. Minden embernek - bárhol éljen is -, aki tisztel másokat, tiszteli mások vallását, kultúráját, történelmét és értékeit, véleményem szerint megvan a joga hogy bárhol élhessen."

A német SPD török nyelvű plakátjaOmer Taspinar leírja, hogy az Európai Muszlim Közvélemény (Muslim Street), vagyis az EU-ban élő 15 millió vagy több muszlim lassanként jelentősebb politikai erőre tesz szert, mint a legendás Arab Közvélemény (Arab Street). Ez a politikai kibontakozás azzal a veszéllyel fenyeget, hogy fokozni fogja a már meglévő feszültségeket a transzatlanti kapcsolatban. A megközelítőleg 10 millió muszlim ellenében mindössze 700 ezer zsidó él Franciaországban és Németországban, ez a tény egymaga megmagyarázza, hogy a kontinentális Európa miért tekint más szemszögből a Közel-Keletre, mint az Egyesült Államok. Ezek után érthető az Irak elleni egyoldalú amerikai támadás, valamint, hogy Washington Izrael feltétel nélküli támogatása (blind support) miatt a franciák és a németek egyre inkább aggódnak, ami legalábbis részben az otthoni muszlim közvélemény miatti idegességnek is köszönhető. Németországban és Európában másutt is, a muszlim szavazatok már kritikus hatással bírnak.

A száműzött iráni Amir Taheri szintén észrevette ezt a "vörös-fekete" együttműködést. Taheri szerint az európai keménybalosok a kontinens muszlimait az új alsóbb rétegeknek (under-class) tekintik: Az európai marxista-iszlamista koalíció semmiféle koherens politikai platformmal nem rendelkezik. Az ideológiája három téma köré csoportosul: az Egyesült Államok elleni gyűlöletre, Izrael a térképről való leradírozásának álmára, valamint a globális gazdasági rendszer összeomlásának reményére.

Ezt az együttműködést a "Carlos, a Sakál" névre hallgató venezuelai terrorista, Ilich Ramirez Sanchez is támogatja. Carlos szerint egyedül az iszlám képes nagyszámú embert rávenni, hogy "önkéntesen" kövessenek el öngyilkos merényleteket az USA ellen. Szerinte "csak a marxisták és iszlamisták koalíciója képes elpusztítani az Egyesült Államokat". Christopher Hitchens szerint "miután elhatároztad magad, hogy az Amerika által vezetett "globalizáció" a fő ellenség, utána már bármiféle ez elleni lázadás jobb, mint a semmi. Már az sem lenne meglepő, ha az al-Kaidát képesnek tekintenék arra, hogy visszafordítsa a globális felmelegedést".

Christopher Caldwell, miközben az iszlám-baloldali szövetségről írt, elmondta, hogy hogyan nézett ki a második éves Európai Szociális Fórum, amit 2003-ban tartottak három, a kommunisták által kontrollált párizsi külvárosban. "A delegáltak között a muszlimok rendkívül túl voltak reprezentálva." A radikális muszlimok sopánkodásai most már a Szociális Fórum magját alkotják. "Sikeresen félrelökték a valaha domináns baloldali gazdasági kérdéseket, valamint a globális piacokra való összpontosítást." Erre a váltásra talán az adja a legjobb példát, hogy Tariq Ramadant a Fórum egyik sztárjává avanzsálták. Ramadan, aki a svájci Genfben az iszlám tudományok professzora, Hasszan al-Bannának, az egyiptomi Muszlim Testvériség alapítójának az unokája, és az európai muszlimok egyik hőse.

A muszlimok - legalábbis most - nagyon meg vannak elégedve ezzel az együttműködéssel. Abu Hamza al-Masri, a bajkeverő brit iszlamista, aki most épp arra vár, hogy különféle bűnügyi vádakból kifolyólag kiadják az Egyesült Államoknak, azt mondta: "mindenkinek, aki utálja az amerikaiakat, valamint, akik el akarják a zsidókat zavarni Palesztinából, azt mondjuk, ahlan wa sahlan (üdvözlégy). A Próféta arra tanított bennünket, hogy mindenkivel, akár még az ateistákkal is szövetkezhetünk, ha ez elősegíti ellenségeink elpusztítását".

Az amerikai William S. Lind a "Marx-Mohamed paktumnak" hívja ezt a jelenséget: "A londoni pokolgépes merényleteket, és a többit, amelyek majd bizonyosan be fognak következni Európában és az Egyesült Államokban, a Marx-Mohamed paktum tette lehetővé. Még egyszer, két ősellenség, különösképpen a kulturális marxizmus, aminek a közismertebb neve a politikai lorrektség és az iszlám egy ördögi egyezséget kötött, hogy egymást segítsék a közös ellenség, a keresztény Nyugat maradványainak legyőzésében." A londoni események csak bevezetőként szolgáltak az Európára és Amerikára váró további terrortámadásokhoz. Ha hajlandók vagyunk eltávolítani a kulturális marxizmus szemellenzőjét, amivel elvakít bennünket, akkor észre fogjuk venni, hogy Európának mindössze két valós választása van: a londoni események állandó megismétlődése, vagy pedig a mórok második kiűzése."

Természetesen hasonló együttműködés megtörtént Iránban is, ahol az olyan népszerű reformerek, mint pl. Ali Shariati, az 1979-es forradalom előtt megpróbált nyugati elveket bevinni az iszlámba, és ezzel elhitette a marxistákkal, hogy képesek lesznek majd együttműködni az iszlámmal. Tehát együttműködtek a sah elűzésében - és utána az istentelen szocialisták voltak az elsők, akiket Khomeiniék felhúztak a lámpavasakra, miután az iszlamisták megkaparintották a hatalmat. A szekuláris baloldaliak természetesen tisztában vannak a ténnyel, hogy bizonyos esetekben más véleményen vannak, mint a vallásos muszlimok, de ugyanakkor azt hiszik, hogy ők a szövetség vezető ereje, és meg tudják lovagolni a tigrist. Ez valószínűleg igaz ma, de milyen sokáig fog ez a helyzet fennmaradni?

Helle Merete Brix, Torben Hansen és Lars Hedegaard dán írók azt gondolják, hogy a muszlim bevándorlás, valamint az összecsapások, amelyeknek a tanúi lehetünk, részesei a harmadik iszlám dzsihádnak, a harmadik kísérletnek a Nyugat meghódítására és leigázására. Az elsőben az arabok próbálkoztak több mint 1000 évvel ezelőtt, a második pedig a korai modern korszakban történt török invázió volt.
Az első dzsihád alatt Charles Martel, "a Kalapács" egy tehetséges tábornok, valamint a karoling birodalom megalapítója, ami az első nyugati hatalom volt Róma bukása után, 732-ben a Tours-i (vagy Poitiers) csatában legyőzte az arab seregeket, ezzel megmentette a nyugati civilizációt és tulajdonképpen a világot az iszlámtól. A muszlimok alábecsülték a frankok haderejét, akiket egyébként barbároknak tartottak, és hagyták nekik, hogy ők válasszák meg a csata idejét és helyszínét. Az sem segített, hogy a muszlimok sok hadizsákmánynak voltak a birtokosai. A csata folyamán a frank hadsereg elkezdte kiszabadítani a rabokat, és a muszlimok jelentős része, mivel féltették a vagyonukat, elhagyták a csatamezőt, hogy megvédjék a hadizsákmányukat. Habár a muszlimoknak sikerült meghódítaniuk Spanyolországot, végülis az első ütés-váltást, amelynek az volt a célja, hogy leigázzák Európa szívét, elvesztették. Ennek a vereségnek több oka volt: túlságosan arrogánsak voltak, alábecsülték a nyugati ellenfeleik erejét, és mivel állandóan a hadizsákmányaikkal voltak elfoglalva, nem tudtak hatékonyan harcolni. Lehetséges, hogy most is ugyanez történik, csak a szerepek felcserélődtek? Hogy az arrogáns Nyugat addig becsüli alá a muszlim ellenfeleik erejét, amíg túl késő nem lesz?
1683-ban a második dzsihád alatt Szobieszki János lengyel király megverte a török seregeket, akik Bécset ostromolták. Szobieszki vezette az egyesült lengyel, osztrák és német csapatokat. Egészen addig zaklatták a számbeli fölényben lévő török hadsereget, amíg át nem törtek a vonalaikon, mire a törökök megzavarodva elmenekültek. Ez volt az utolsó alkalom, amikor hagyományos hadviselésben a muzulmánok veszélyeztetni tudták a Nyugatot. Viszont manapság a bevándorlás segítségével a demográfiai hadviselést űzik, amit egy kis terrorizmussal fűszereznek.

A harmadik dzsihád az olajembargóval, a szaúdi olajdollárok megjelenésével, Eurábia kezdetével, valamint a 60-as és korai 70-es évek muszlim bevándorlásával kezdődött. Úgy néz ki, hogy a harmadik dzsihád alatt a baloldaliak egész Európában belülről nyitották meg a kapukat. "Meg akarjátok hódítani Európát? Rendben. Csak szavazzatok ránk, segítsetek elpusztítani a kapitalizmust, valamint Európa keresztény örökségét, és be fogunk engedni benneteket. Mindeközben jól ellesztek a jóléti társadalmunkban és a rasszizmus és gyűlöletkeltés vádjával fogunk mindenkit elhallgattatni, akik mindezt ellenzik."
Ennek a folyamatnak az alapja meglepően hasonló egész Nyugat-Európában. Mivel norvég vagyok és erről a vidékről van a legrészletesebb tudásom, ezért a skandináv országok helyzetét kezdem boncolgatni.

Norvégiában, egy olyan országban, amit kettészel az északi sarkkör, aminek nem voltak gyarmatai, politikusok a választási kampányukat a pakisztáni vidéken kezdik. A 2005-ös norvég nemzeti választások előtt Kristin Halvorsen, a Szocialista Baloldal (Socialist Left) párt vezető politikusa magasztalta a "vért, verejtéket és könnyeket, amivel a Norvégiában lévő pakisztániak hozzájárultak az ország felépítéséhez". Miközben a Szocialista Baloldal helyettes vezetője bejelentette, hogy el akarja törölni a magántulajdont, 2006-ban a párt vezetője, Kristin Halvorsen, Norvégia pénzügyminisztereként szolgál. 2005-ben a norvég muszlimok 83 százaléka a baloldali pártokra szavazott. Ezeknek a szavazatoknak a többségét a Munkáspárt kapta, miközben a Szocialista Baloldal 30 százalékot kapott, ami 5 százalékkal több, mint a háromszorosa, amit egyébként kaptak. Anders Todal Jenssen politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szocialista Baloldal pártjának van az egyik legliberálisabb bevándorlási irányelve, és ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a bevándorlók inkább a baloldalra szavaztak. Ugyanígy a Munkáspártot tekintik a nagyvonalú jóléti állam első számú szavatolójának. A baloldali pártok hajszálnyi többséggel rendelkeznek, és a koalíciójuk hírhedten Izrael-ellenes, kritizálja az Egyesült Államokat, továbbá megpróbálja lekenyerezi a palesztin Hamaszt.

2006-ban az Alkotmány napja előtt a multikulturális lobbi úgy akarta megünnepelni a nagy napot, hogy el akarták énekelni a norvég nemzeti himnuszt - urdu nyelven. A lobbinak az volt az elképzelése, hogy a himnusz lehetővé tenné a pakisztáni bevándorlóknak, hogy könnyebben kifejezhessék a Norvégia iránti szeretetüket. A norvég nemzeti himnusznak "Ja vi elsker" a címe, ami magyarul azt jelenti, hogy "igen, szeretünk (ezt az országot)". Lehet, nevetségesnek hangzik, hogy Norvégiában urduul énekeljenek, de különösen Oslónak jelentős és gyorsan növekvő pakisztáni lakossága van. Mi több, jó valószínűséggel a norvégok egy nemzedéken belül kisebbségben lesznek a saját fővárosukban. A Norvégiában élő amerikai író, Bruce Bawer megemlítette a "Miközben Európa Aludt (While Europe Slept): Hogyan Pusztítja el a Radikális Iszlám a Nyugatot Belülről" című könyvében, hogy több közvetlen repülőjárat megy Norvégiából Pakisztánba, mint az Egyesült Államokba.

Az osztrák SPÖ töröknyelvű plakátjaA pakisztáni származású norvég politikust, Samira Munirt és családját többször fenyegették meg halálosan, mivel a mohamedán vallású bevándorló a nők jogaiért küzdött. Munirt holtan találták meg 2005 novemberében a Kolbotn állomáson, Oslo egyik külvárosában. 2005-ben Munir azt állította, hogy a választások előtt széleskörű együttműködés volt a szocialista pártok és a muzulmán közösségek között. "A családfők és a mecsetek együttesen döntötték el, hogy a bevándorlók egész csoportjai hogyan fognak szavazni. Mindenféle alkukat ütöttek nyélbe, mint pl. 'mennyit fogunk kapni, ha az embereink rátok szavaznak?', és ezeket az alkukat minden esetben a szocialista pártokkal kötötték." Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy saját Konzervatív Pártja sem volt ártatlan. A Szocialista Baloldal egyik politikusa, Akhtar Chaudhry kijelentette, hogy Norvégia a jóléti társadalmával nagyon közel áll a mohamedán paradicsom eszméjéhez, és a jóléti állam hasonló az iszlám társadalmi igazságosság elvéhez. Azt már természetesen elfelejtette megemlíteni, hogy az "iszlám igazság" szerint a nem muszlimoknak sarcot kellene fizetniük a muszlimoknak a behódoltságuk jeléül, és vitathatatlanul sok muzulmán bevándorló ilyen szemmel tekint a hitetlen jóléti társadalomra. Azt sem magyarázta meg, hogy a mohamedánok miért nem képesek egy ilyen "paradicsomot" létrehozni a saját országaikban, valamint a skandináv "paradicsom" képes lesz-e túlélni a masszív muszlim bevándorlást.

2005-ben Dániában a bevándorlók kevesebb mint 5 százaléka támogatta a jobbközép kormányt, akik az utóbbi években megpróbálták korlátozni a mohamedán bevándorlást. Dánia bevándorlói szinte egyhangúlag a baloldali pártokat támogatták. A The Copenhagen Post azt állította, hogy "a szavazati joggal rendelkező nem eredeti dánok 95 százaléka azt mondta, hogy a baloldali pártokat támogatják". A bevándorlók körében a szociáldemokratáké a legnépszerűbb párt. A parlament második legnagyobb pártja a bevándorlók 47,6 százalékának a támogatását élvezi. A második legnépszerűbb a Szociális Liberális Párt, amelyik a bevándorló szavazatok 21,4 százalékát kapta meg. Ezt a trendet természetesen észrevették az olyan a pártok is, mint a Dán Néppárt, amelyek szeretnék korlátozni a muszlim bevándorlást. A párt vezetője, Pia Kjærsgaard a következőket mondta: "Legyünk őszinték. Ezek a radikálisok nem a kreatív osztályhoz tartozó, kávéházakban üldögélő emberkék. Jelentős részben bevándorlók, és el kell gondolkozni azon, hogy a nagyvárosokban, ahol rendszerint koncentrálva vannak, milyen hatással vannak a választásokra." A skandináv országokban az állampolgársággal nem rendelkező bevándorlók szavazhatnak a helyi választásokon, miután három évig az országban laktak.